Jackie Brown(1997)		2004.09.21. 16:49
Nehéz dolga van az embernek, mikor a zseniális Quentin Tarantino új filmjéről kérdezik. Ugye volt egyszer egy Ponyvaregény, ami felülmúlhatatlan és önmagában olyan magasra rakta a lécet, amit ebben az életben már nem lehet átlépni. Ugyanakkor Tarantino követett el olyan filmeket is, mint a Viva Las Vegas / Destiny turns on the radio /, Született gyilkosok, True Romance, Négy szoba, vagy a Kutyaszorítóban. Ezekről mindenki gondoljon, amit akar, elég szélsőséges skálán mozognak értékelés szempontjából. Ilyen előzmények után mit hoz az új film? Adva van Jackie Brown /Pam Grier/, aki légikisérő egy névtelen légitársaság kaliforniai napi járatán. Elvileg ellenőrzés nélkül jut át a vámon, így lehetősége van arra, hogy a Samuel L. Jackson alakította drogkereskedő pénzét szállítsa be Mexikóból. Egészen addig, amíg az FBI illetékesei /Michael Keaton emlegetett kettős szereplése a Jackie Brownban és a Mint a kámforban, de utóbbiban szerepe elég nyúlfarknyi/ fülest nem kapnak, és meg nem fúrják az egyik pénzes akciót. Jackie máris sitten találja magát, börtönnel, priusszal fenyegetik, csupa olyan dologgal, ami az ő korában és végzettségével nem hiányzik egy cseppet sem. Egyetlen kiút, ha elfogadja a vádalkut. Ehhez csak a megbízót kellene beköpnie, S.L. Jackson viszont rögtön kinyíratná ezért és kész. Ekkor jön segítségül egy fejvadász, aki rögtön vonzalmat érez a hölgy iránt és hajlandó segíteni abban, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Mindenek alatt Jackson új barátjával a börtönből éppen szabadult drogossal /szenzációs Robert De Niro/ és barátnőjével /Bridget Fonda/ múlatják az időt, Jackson közben kiiktat egy-két kellemetlen partnert, intéz néhány drogügyletet, mígnem jön a probléma ezzel a Jackie Brownnal. Nos talán a legnagyobb gond, hogy az első 80 perc csak úgy csordogál, ha az ember elbóbiskol szinte semmiről nem marad le. A film eme részéből hiányzik a dinamizmus, amit Tarantino-tól elvártunk és láthattunk a Pulp Fictionben. A színészekkel nincs gond, Robert De Niro hátán viszi az egész filmet, Samuel L. Jackson amolyan Ponyvaregényes formában, de jól muzsikál Pam Grier, Bridget Fonda és Michael Keaton is. A dolog mégsem akar összeállni. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az utolsó 40 perc szuper! Valamennyi szereplő szemszögéből látjuk ugyanazt a döntő jelenetet, mégpedig kronológiai ugrálásokkal. Itt nagyon kell figyelni, nehogy a néző elveszítse a fonalat, mert mindenki mindenkit átejt, és mindenki mást akar. Ez már az igazi Tarantino, ezért szerettük őt annyira korábban is. Okosan felépített befejezés, amit majdnem /de csak majdnem/ elnyel a giccs. Határeset. Néhány filmtörténeti jelenettel most is gazdagodunk, elég, ha csak a parkolós jelenetre gondolunk. Itt a boltból kijövő De Niro annyira béna, hogy nem találja a parkolóban a kocsiját. A vele lévő Bridget Fonda pedig annyira felidegesíti cukkolásával, hogy egyszerűen lelövi. A többi poén maradjon meg a nézőnek. Összegezve tehát, a film nem rossz, egyszerűen csak többet vártam. Az időbeni ugrálás itt is megvan, /Tarantino ezt e kronológiai zsonglőrködést nagyon érti/ de a film egésze túl dagályosra sikeredett. Bár, ha megnézzük a film hosszát, ezzel nem árulok el nagy meglepetést.